A MÁSOLATOK DICSÉRETE

„Mi értelme ezt a sok másolt dolgot használni?” – kérdezte nemrégiben az egyik kolléga a Tutanhamon vándorkiállítást övező túlzott felhajtásra adott válaszként. Természetesen az bújik meg a sorok között, hogy a művészetek világában a másolatokat továbbra sem övezi népszerűség. Még mindig másodosztályú tételekként, megkérdőjelezhető értékű reprodukcióként, saját kisugárzás nélküli alkotásokként tekintenek rájuk, hogy ne is beszéljünk a lopásra és hamisításra utaló, ki nem mondott összehasonlításokról. Ezen a területen egyenlőre az eredeti marad az abszolút zsinórmérték. Eksztatikus imádat övezi, és a kisugárzása mellett minden más elhalványul. A másolat az árnyékban marad. Ez nem igazságos, pontosabban nem igazságos a másolattal szemben.

Először is az utánzás elsődleges fontosságú emberi tevékenység, szinte azt is mondhatnánk, hogy bennünk rejlő isteni szikra. Még Isten is a saját képére teremtett bennünket, és nagyszerű munkát végzett. Elítélte ezért valaha bárki? Emberként pedig hogyan tudnánk ellenállni a szinte előre belénk programozott másolás iránti késztetésnek? Ennek pedig nyomós oka van, annyi bizonyos, és elég ha visszatekintünk a múltba, például a középkori szerzetesi másoló műhelyekre. Az írástudókat – a kódexmásolókat – nagy tisztelet övezte. Nem csupán a kulturális alkotások reprodukálását valósították meg, hanem a terjesztésükkel biztosították azon fennmaradását és folyamatos fejlődését is. A Nibelung-ének híres C kézirata Karlsruhe-ben, a Badeni Állami Könyvtárban található. Kincs, kultúránk egyik alappillére.

Állaga megőrzéséért a lehető legmagasabb szintű intézkedéseket hozzák meg, pedig „csak” az eredeti egyik másolata – és egyébként az eredeti már megsemmisült. Amikor készült, valószínűleg csak másolat volt, de ma már egy eredeti kisugárzásával bír. Más szavakkal ennek a másolatnak az értéke mérhetetlenül megnőtt. Ezért soha nem szabad túl gyorsan megszabadulni a másolattól.

A híres Lascaux-i barlang Franciaország középső részén található, és az őskori emberi festészet leggazdagabb tárházát foglalja magában. Be kellett zárni, mert a műalkotások nem jól reagáltak a számtalan látogató által kilélegzett levegőre. Egy Lascaux II. barlang nevű, a rajzokat is megjelenítő másolattal helyettesítették. Ezek természetesen semmilyen tekintetben nem egyenértékűek az eredetiekkel, de nélkülük ez az autentikus bizonyíték örökre eltűnt volna a szemünk elől. Az eredetiek sérülékenyek. A másolatok védenek.

Most, amikor a sírban talált kincslelet mintegy ezer tárgyát újra megalkották a hatalmas Tutanhamon kiállítás számára, ennek során értékek teremtésére, a másolatokban rejlő harmadik előny kiaknázására került sor: Az alkotók együtt szerették volna megjeleníteni mindazt, amit a sír felfedezése,1922 óta soha nem volt látható, vagyis Tutanhamon sírkamráit, mindazokkal a felszerelésekkel, amelyekre a fáraónak a túlvilág felé tartó utazása során szüksége lehet – úgy, hogy minden részlet megfelelően kapcsolódjon a többi részlethez, valamennyi ganonászsák, az összes kancsó, minden diadém saját eredeti helyén legyen. Kairóban az Egyiptomi Múzeum szétszórtan található, restaurált eredeti példányai nem kínálnak ilyen látványt, és soha nem is fognak. De a káprázatos aranyszínű másolatok bősége egy csomó giccs marketingjét képviselik, vagy a kiváló régészeti darabok áltudományos Disney-szerűsítését?

Mindig ilyen vádak érik a másolatokat is magukban foglaló projekteket. De itt a kritika nem állja meg a helyét. Nem csak azért, mert a megkérdőjelezett tárgyak másolatait jórész kézi erővel készítették, hogy méretarányos és aprólékosan részletes legyen, hanem azért is, mert lehetőséget teremt. Lehetőséget lenyűgöző tapasztalatok megszerzésére. Az igaz, hogy a másolatok nem őrzik a világhírű kincs felfedezésének különleges pillanatát. De igenis közvetítik ennek a pillanatnak a hatását, és lehetővé teszik, hogy másoknak is átadjuk ezt a benyomást. Mindez a másolatoknak köszönhetően.

Meg kell tanulnunk értékelni és meglátni bennük azt, ami bennük rejlik, vagyis a kulturális vívmányt.
Ez az utolsó gondolat nem tőlem származik. Egy az egyben lemásolt ötlet. Dirk von Gehlen kultúrtörténész könyvéből vettem át. „Keverék”-nek nevezik. És még tovább menve: „A másolatok dicséreté”-nek! A lehető legteljesebb mértékben egyetértek.

Ez a szöveg annak a rádiós esszének a leirata, amelyet a hr2-Kultur adón sugároztak Tutanhamon 2011/2012-es frankfurti kiállítása alkalmából